Sziasztok, Frézi vagyok, a házikó névadója. Bogácson születtem egy kora őszi napon, gazdi nélkül, egy üresen álló nyaraló udvarán. Féléves koromig nem sok jó dolog történt velem, de aztán egy hideg februári estén egy csendes kis zsákutca végében felfedeztem egy házikót, ahol világítottak a fények. Egy fiatal pár éppen akkor érkezett haza, akik nagyon meglepődtek az érkezésemen, de sokat nem haboztak és rögtön befogadtak. Kaptam egy kis lakhelyet a teraszon, aztán gyorsan megszoktam az új helyet, ami igazán jó kis laknak bizonyult. Annyira, hogy nemsokára további öt kis gézengúzzal bővült a család. A kis lurkók világrahozatalában az egyik gazdim, Erika sokat segített nekem, amiért nagyon hálás vagyok neki. Így hatan is kényelmesen elfértünk, miénk volt az egész udvar, élveztük a kert végében csordogáló kis patakot, a sok magas fát, a gazdijainkkal közös sétákat a közeli horgásztóhoz és persze a finom cicaételeket, a folyamatos törődést és az állandó állatorvosi ellátást (na jó, ezt nem annyira élveztem). Hálám jeléül többször mutattam be az általam a közeli mezőn elejtett prédákat befogadóimnak, amit Erika valamiért nem fogadott kirobbanó örömmel, viszont Norbi mindig megdicsért, de egyúttal a zsákmányokat is eltűntette valahova. Nem sajnáltam tőle, hiszen ő is mindig gondoskodott rólam. Az időközben szépen cseperedő kiscicáimnak gazdáim gondoskodó befogadó családokat találtak.

Aztán egy nap átköltöztünk egy nagyobb házba, közel a falu központjához, de gazdáim nem hagyták parlagon a számomra oly kedves nyaralót, azt vendégházzá alakították és legnagyobb örömömre rólam nevezték el. Azt mondták, hogy másokkal is szeretnék megosztani a kisház és a környék által sugárzott nyugalmat, csendet és az ott megélt mérhetetlen kikapcsolódást, ami oly nagyon megfogta őket is a fővárosból ideköltözve.